Gyermekkoromtól fogva zenéléssel foglalkozom. A Zeneakadémia tanárképző karán végeztem klarinét szakon, ezzel párhuzamosan pedig elkezdtem szaxofonon játszani. Azon szerencsések egyike vagyok, akik elmondhatják magukról: a munkám, vagy inkább a hivatásom a hobbim. 

 2009 óta főállású zenész vagyok a Honvédség kötelékében, valamint a PartYssimo zenekar állandó szaxofonosa, az Aperitif zenekar énekese/szaxofonosa és a MESMERI2E akusztikus és DJ + Live duo alapítója. 

Az évek során több zenekarban volt szerencsém zenélni mint állandó tag, vagy pedig mint session zenész, és ez a "lista" szerencsére folyamatosan bővül. 

2020-ban elvégeztem a DJ szövetség által támogatott Sonic School DJ-, valamint alap produceri képzését, így azóta DJ-ként is rendszeresen szórakoztatom a közönséget, illetve egyszemélyes DJ + Live Act (DJ + élő hangszer) szolgáltatásom egyedülállónak mondható. 

2022-ben elkezdtem dolgozni egy teljesen önálló műsoron, ami jelenleg is folyamatosan bővül. 

Néhány zenekar és előadó akikkel zenélhettem: Rúzsa Magdi, A Neoton Família sztárjai, Gájer Bálint, Sári Évi, Antal Timi, Sipos F. Tamás, Nika, Nagy Adri, Vastag Csaba, Éliás Gyula, Radics Gigi, Szabó Ádám, Tóth Vera, Szandi, Brasstime, Band of Streets, DaWhy és még sokan mások...

Iskoláim: 
2000-2005: Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola és Konzervatórium
2005-2009: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanérképző Kar